Needles/Las Vegas, CA/NV

←← BACK Route 66


Las Vegas, NV


Needles, CA


Death Valley, AZ



Átértünk a San Bernardino megyei, 1883-ban alapított Needles -be, elértünk a Colorado folyóhoz és egyben átléptük Kalifornia határát is. Tankolás! Ajánlatos még Kalifornia előtt tankolni, mert itt a “legdrágább” 🙂 a benzin! A Mohave-völgyben vagyunk, a tengerszint feletti magasság alig 150 m, tehát jócskán jöttünk lefelé. Ez az évezredek óta itt élő Mohave indiánok földje. Erről tanúskodnak a sziklavésetek, képírások, régi ösvények. Az észak-nyugatra lévő Death Valley-hez (Halál Völgye) hasonlóan Needles-ben is extrém melegek a nyarak. Anno a megváltást ígérő Nyugat felé úton lévőknek, akik a Dust Bowl elől menekülve hagyták el otthonaikat, Needles fontos állomás volt, mert az első kaliforniai város a 66-os úton. A tervek szerint az I-40-es elkerülte volna Needles-t, de a lakosság olyan keményen fellépett ezellen, hogy végül majdnem az eredeti 66-os nyomvonalon építették meg az új utat, mely továbbra is áthalad a városon. A Quality Inn csendes kis moteljében aludtunk és ismét 1 órával korábbra állítottok az óráinkat, mert átléptünk a csendes-óceáni időzónába. Az jutott eszembe, hogy már közel 11.000 km-re vagyunk az otthonunktól és Kaliforniában még több mint 1000 km-t fogunk autózni… Másnap reggel indultunk tovább Las Vegasba az I-95-ös úton. Ez kb. plussz 250 km-es kitérő a 66-os útról, melyre majd Barstow-nál térünk vissza.
Kalifornia, az Arany Állam
A California név eredetét Garci Rodríguez de Montalvo spanyol író 16. sz. elején megjelent Las Sergas de Esplandián (Esplandián cselekedetei) c. regénye ihlette. A regényben California egy képzeletbeli szigetparadicsom, melyen egy Calafia nevű királynő uralkodik (ez valószínűleg az arab kalifa szóra utal). Mindenesetre a paradicsomi helyet illetően a névválasztás találónak bizonyult. Kalifornia 31. államként, 1850-ben csatlakozott az Únióhoz. Jelenleg az USA legnépesebb és 3. legnagyobb területű állama és a leggazdagabb is. Olyannyira gazdag, hogy a 2. (Texas) és 3. (New York) helyezetthez képest is hatalmas különbséggel vezet. A Parti-hegység és a Sierra Nevada által körülölelt terület földrajzilag a legváltozatosabb állam az USA-ban, mert vannak itt hófödte hegyek, sivatagok, zöldellő völgyek és az óceán csodálatos partvidékei. A világ legnagyobb aranyláza 1848-ban kezdődött. Több 10.000 kincsvadász érkezett a régióba és a következő években 300.000 ember telepdett le az új államban. Az aranyláz végével sem csökkent a bevándorlók száma és amikor 1869-ben az első transzkontinentális vasút elérte Kaliforniát, még könnyebbé vált a nyugatra történő utazás. Megkezdődött a Központi völgy (Central Valley) termékeny földjének meghódítása. Rohamos fejlődésnek indult a mezőgazdaság,  először főleg szőlőt, paradicsomot, mandulát és sárgabarackot termesztettek. Ma Kalifornia a csúcstechnológiás mezőgazdaságával az Államok éléskamrája, de az elsivatagosodás és az évek óta tartó aszály miatt súlyos vízhiánnyal kűzd. Emiatt már évek óta korlátozzák a kaliforniaiak vízfogyasztását. Új megoldásként tengervíz-sótalanító üzemeket építenek. Az ottlakók számára Kalifornia nagyon drága, de a túrista ki tudja hozni a költségeit elfogadható szinten. Az emberek rendkívül sokfélék és lazák. A keleti parthoz hasonlóan jóval tájékozottabbak, mint az ország belsejében élők. Itt van a legtöbb mexikói (európai spanyol hódítók leszármazottai és a dél-amerikai indiánok keveréke = mesztic), egy részük illegálisan, ami vitatható, mert ők őslakosok itt csak anno kiebrudalták őket… hmm. Rendesen dolgoznak, állati pufik és folyamatosan vigyorognak, mint a vadalma. Pár dollár borravalónak is nagyon örülnek… Flag Credit: Free Gifs-Animations-Clipart

←← BACK Route 66

Oatman/Sitgreaves Pass, AZ

←← BACK Route 66


Kingman, AZ


Oatman, AZ


Yucca, AZ

Soundtrack: The Good, the Bad and the Ugly (1966)/Ennio Morricone
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED

Soundtrack: Dances With Wolves (1990)/John Barry
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED



img_arizonaflag Arizona, a kaktuszok és kanyonok földje…, mert eddig elfelejtettem megírni. 🙂 Letértünk az I-40-ről (ez a szakasz csak a 80-as évek közepétől létezik) és az Old Route 66-on, Kingmantól a hajmeresztő Sitgreaves Pass-on (1093 m) átkelve elértünk Oatman -ba, mely a Mohave megyei Fekete Hegyekben található élő szellemváros. Azért szellem, mert csak kb. 100 állandó lakosa van, a többiek feljárnak a városba kiszolgálni a látogatókat és a vadszamarakat, melyek lejárnak Oatman-be a hegyekből kajálni. Az út csodálatos és a motoros “road killer”-eknek igazi csemege. 🙂 A Sitgreaves Pass vonalán, melyet Gold Road-nak is hívnak, egy helyen még mindig folyik a bányászat. Imádnak bányászni, ez valami mágikus vonzalom és az ellenállhatatlan vágy az arany és egyéb kincsek megszerzésére.  🙂 Igen megörültem, amikor láttam, hogy az út tűrhető állapotban van. Úgy gondoltam, hogy majd itt eldöntjük, hogy bevállaljuk-e vagy nem látjuk Oatmant, mert rémes képeket láttam róla a neten. Koszorúk, keresztfák és a mélyben pihenő autóroncsok az út mentén. Ráadásul, mivel kelet felől mentünk fel, a külső sávban autóztunk… Szerencsére az Oatman-ból nyugat felé, Needles-be levezető út “majdnem” egyenes és klasszul belátható. Sitgreaves Pass-t Lorenzo Sitgreaves kapitány emlékére nevezték el, aki az 1851-es topográfiai mérnökexpedíciót vezette. Oatman-ban, a volt bányavárosban, 1915-ben két talajkutató becsülte meg a 10 millió dolláros aranykészletet. A lakosság száma 1 év alatt 3500-ra nőtt, később 10.000 lett. 1921-ben leégett a város, de az 1902-ben épült Hotel Oatman megmenekült és ma is a legfontosabb épülete a városnak. Többek között azért is, mert Mohave megye legrégebbi kétszintes, vályogszerkezetes épülete továbbá, mert Clark Gable és Carol Lombart, a két hollywoodi csillag itt töltötte mézesheteit 1939 márciusában. Lakosztályuk, “frozen in time” (befagyva az időben), megnézhető a szállodában. Gable-nek annyira megtetszett Oatman, hogy később is visszajárt a városba pókerezni a bányászokkal. 1941-ben szövetségi rendelkezésre leállították az aranykitermelést és bezárták a bányát, mert a háborúba történt belépéssel minden más fémre szükség volt, de aranyra nem. A bányászokat elvitték más bányákba. Oatman szerencsés volt, mert a 66-os út nagy forgalma Kingman és Needles között biztosította számára a túlélést. Ám ez az előny rövidéletűnek bizonyult, mert az I-40-es Kingman és Needles közötti új szakaszának megépülése után Oatman megkapta a kegyelemdöfést és a 60-as évekre teljesen kihalttá vált. A 66-os út reneszánsza és a világméretű érdeklődés, nomeg a közeli nevadai Laughlin kaszinói újra életet hoztak a város életébe. Felújítási munkák sorát végezték el a városban és az aranybánya is újra aktív. Az oatman-i szamarak nem őshonosak itt. Tekintettel a felmenőikre, a valamikori és anno a földmérők által idehozott majd szélnek eresztett teherhordó szamarak leszármazottai szabadon járkálhatnak a városban és minisztériumi védelem alatt állnak. Érdeklődésemre elmondták, hogy általában szelídek, de azért legyünk velük óvatosak, mert ezek visszavadult szamarak. A városban kapnak kaját, de ha plusszban kedveskedni akarsz nekik, akkor vigyél Magaddal almát, sárgarépát stb., de csak kb. ilyesmit, mert mással nem szabad etetni őket. 🙂 Credit: Flag Free Gifs-Animations-Clipart

←← BACK Route 66

Peach Springs/Valentine/Hackberry/Kingman, AZ

←← BACK Route 66


Valentine, AZ


Peach Springs, AZ


Kingman, AZ

Soundtrack: Let the Healing Begin (1994)/Tony Joe White, Lost in Love (2015)/Alvin Lee
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED


img_arizonaflagRövid pihenőre megálltunk Peach Springsben ill. a 36 lelkes Valentine-nál a Nagy Semmi közepén. Ez utóbbinál egy tűzoltóállomás, egy benzinkút és egy hatalmas 66-os táblával ellátott csűr az összes látnivaló, amit itt találtunk. Azért volt itt valami, mégpedig a Cruz-N-66, egy vadnyugati dizájnú kapu kibelezett kismotor relikviákkal díszítve. Igazi országúti 66-os gyöngyszem. 🙂 Kingman, Mohave megye székhelye a Hualapai-völgyben. A 40.000 lakosú város épületei 1882-ben kezdtek kinőni a sivatagból, amikor, mint általában, 🙂 ideért a vasút. A fiatal település névadója Lewis Kingman, vasúti földmérő volt. 1-2 évvel később már volt saloon, szálloda, étterem, a bányatársaság irodája, posta, iskola és templom. A várost övező hegyekben természetesen aranyat is találtak. 🙂 Kingman a Mohave-sivatag keleti szélén van, de a kb. 1000 m-es magasságnak ill. a Colorado völgye közelségének köszönhetően elkerülik az extrém forró, 40-50 °C-os hőmérsékletek. A II. Világháború kezdetén fontos katonai légibázist és gyakorló terepet létesítettek itt. A háborút követően a Kingman Airfield a leszerelt repülőgépek tárolására ill. légi járművek karbantartására rendezkedett be. Ezt később tovább bővítették, így az USA légierejének egyik legnagyobb, 35.000 katona és pilóta kiképzését szolgáló bázisának Kingman adott helyet. Egy hatalmas DHL reptér is van a város szélén a Desert Diamond Szeszfőzde közelében. Nyugat felé haladva pedig, a városon kívül található a magánkézben működő Arizóniai Állami Börtön, melyben 3500! elítélt gondolkodik tartósan az életcéljáról. 🙂 Kingmanból már kb. 1,5 órás autóúttal az US-93-on elérhetjük a Grand Canyon déli peremét (South Rim). Mi azonban először az öreg 66-oson folytatjuk tovább utunkat a szintén öreg vadnyugati bányaváros, Oatman felé. Credit: Flag Free Gifs-Animations-Clipart

←← BACK Route 66